Mi történik ha felismered a célod? Mi is a cél valójában?

A cél a  kezdet és vég, az alfa és omega egyben. Ez annyi jelent, hogy minden emberi folyamat érdekes módon a véggel kezdődik, pontosabban a végcél megválasztásával… Ha nem tudjuk merre tartunk, cselekedeteink egyfajta céltalanságot tükröznek, és ilyen eredménnyel is fognak járni. Ha felismered valódi céljaidat, megettted az elős és legfontosabb lépést, hogy elérd őket. Na de hogyan tovább?

A négylépéses sikermodell, amit minden helyzetben használhatsz

1.    Döntsd el, mit akarsz (célkitűzés).
2.    Csinálj valamit.
3.    Figyeld meg, mi történik.
4.    Változtass a cselekvéseden addig, amíg el nem éred a kitűzött célt.

Az esetek zömében minden ember így csinálja, anélkül, hogy észrevenné. Ez a tanulás természetes folyamata. Ha tudatosan kezdjük alkalmazni ezt a végtelen egyszerű modellt, hamarosan meglátjuk, mennyire működik mindenféle helyzetben.

Tudnod kell, hogy a sikert és kudarcot rendszerint vékony vonalka választja el. A kudarc, a sikertelenség oka rendszerint visszavezethető valamelyik lépés kihagyására vagy alul teljesítésére (pl. rossz vagy hiányzó cél, vagy a tapasztalatok figyelmen kívül hagyása).

Ha ezt kiegészíted Önmagadban még egy elvvel, újra fogod értelmezi a kudarcról alkotott elképzeléseidet.

Nincs kudarc, csak visszajelzés!

Ez az elv általános érvényű az élet minden területére. Ha egy cselekedetünk nem a kívánt eredménnyel jár, az fontos információval szolgál az illető cselekedet valamint az eredmény viszonyáról – tehát része a tanulási folyamatnak. Ergo ha tanulsz “kudarcod” visszajelzéseiből,  folytathatod az utadat a célod felé, persze a szükséges módosítások megtételével. Így garantált a sikered, nincs mitől félned.

Ha szeretnéd megismerni a célmegvalósítás módszertanát részletesebben, javaslom mélyedj el az NLP (Neuro Lingvisztikai Programozás) rejtelmeibe, melynek a fenti modell is része.

Akkor célra fel!

Azóta többször megnéztem/meghallgattam. Mindannyiszor inspiráltabbá váltam tőle, s tényleg elképzeltem, milyen is lenne ha…

A vicces az egészben, hogy nem is lehetetlen, amiről énekel(nek), konkrétabban amiről a dal szól. Talán utópisztikus, de mégis reális. Megvalósítható, igaz nem egyik pillanatról a másikra… Miből gondolom?

A jövőt az emberi képzelet alakítja. Közelebbről az a képzelet, amit igaznak vélünk. Ez a alapvető hitünk, s ez befolyásolja minden tettünk, reakciónk. Ha azt hiszük, hogy a világ rossz, akkor úgy fogunk reagálni rá, úgy fogunk viselkedni. Bezárkózunk, és bástyáink mögül bíráljuk az eseményeket.

Ha egy békés világ víziója motiválja tetteinket, megnyílhatunk mint egy üde virág, s mosoly ül az arcunkra. S ez kihat embertársainkra, és végighullámzik az egész Földön. Csak rajtunk áll, hogy mit választunk.

Ez szépen hangzik, de ehhez erőfeszítésre van szükség…

Az emberi elme kondicionált, egyszerűbben mondva programozva van. Automatikus reakcióinkon keresztül élünk. Azt hisszük, hogy mi reagálunk, holott előre bekódolt viselkedésminták közül válogat az agyunk. Amíg ezt nem vesszük észre, a képzelet csak ideiglenes és nem minőségi változást hozhat. Gyökeres változásra van szükség. Egyének szintjén. Nem kormányok fogják a békét elhozni. Hisz a mindenkori társadalmi tudatszint, az egyének tudatszintjének összessége.

Amíg egyénenként nem vesszük a fáradtságot, hogy megfigyeljük alapvető agyi programjainkat, addig nem lesz változás. A kulcs a felelősségvállalás. Felelősséget kell vállalnunk mindenért, ami van. Az egyén globális felelősségvállalásáról beszélek. Mondhatod, hogy semmi közöd ahhoz, ami mondjuk Kínába történik. DE NEM ÍGY VAN. Minden tettünk (vagy éppen ha nem cselekszünk) láncreakciószerűen kihat a világra. Példaként: ha megsértesz, megbántasz valakit, ő ezt magával viszi, és rázúdítja másra. Ő szintén tovább hordozza ezt a feszültséget magával… És így tovább… a lánc szép lassan körbe ér.

A felelősségtudat éberebbé teszi az embert, figyelme megerősödik. S a belső világunkra irányított figyelem tüzében elindulhat a változás. Képessé válunk tudatára ébredni automatikus viselkedésmintáinknak. Rádöbbenünk arra, hogy életünk java részében robotként működtünk. És ezután a felismerés után, megtehetjük első lépéseinket a szabadságba… a béke világába…

“You may say, I’m a dreamer,
But I’m not the only one,
I hope someday you’ll join us,
And the world will be as one.”