Egy ideje érlelődött bennem ez a bejegyzés. Bemelegítésként egy frappáns egypercest ajánlok figyelmedbe, Anthony de Mello tollából:

“Egy látogatónak, aki úgy mutatkozott be, mint az Igazság keresője, ezt mondta a Mester:
– Ha valóban az Igazságot keresed, akkor van valami, amire mindenek felett szükséged van.
– Tudom. Az igazság szenvedélyes szeretete az.
– Nem. Állandó készenlét annak elismerésére, hogy tévedhetsz.”

Bármiből, bárkitől tanulhatsz

A rádöbbenések onnan is érkezhetnek, ahonnan az ember legkevésbé számít rá. Néhány hete történt, hogy a barátnőm, Edina, vásárolt magának egy női magazint. Nem kell ecsetelnem, nem sokra tartom ezeket a lapokat. Mégis rá kellett döbbennem, hogy igen sokat tanulhatok belőle…

No persze nem az írások mélysége ragadott meg.

Ott hevert előttem, gondoltam belelapozok, hogy megtudjam mivel „mérgezi magát” Edina. Beleolvastam egy-két cikkbe, ami úgy témában közelebb állt hozzám. Nos, a hatás roppant tanulságos volt: elindult a szalag… szinte dőlt belőlem a kritikus megjegyzések áradata, amit addigi tapasztalatim szerint jogosnak éreztem (még talán azok is voltak).

De hirtelen megakadtam… Valami zavart az egészben. Észrevettem ennek az egész kritikus hozzáállásnak az ostobaságát: azt bíráltam a magazinban, amit épp csináltam: a felszínes ítélkezést és elhatárolódást.

Kikristályosodott előttem, hogy amit teszek, az nem más, mint a magazinhoz és annak tartalmához, a kapcsolódó emberekhez fűződő felsőbbrendűség érzetem tükörképe. Rá kellett döbbenjek, hogy milyen mélyről fakadó lenézés is fortyog bennem egyes dolgok iránt. Nem tudom a dolgokat a helyén értékelni… Rádöbbentem, még ha észrevételeim valamelyest jogosaik is, de ez csak az adott nézőpontból igazak. Nem is ez volt a lényeg! Hanem a nézőpontomhoz fűződő viszonyom (érzelmi kötődéseim), ami elfedte a valóságot, és így nem kezeltem a dolgot a saját környezetében, kontextusában. Elképzeléseim a világról falként magasodnak olykor köztem és a jelen valósága között.

Az ilyen viselkedésből adódóan olyasmit tehet, mondhat az ember, ami a valódi szándékával ellenkező, ha nem tudatosul idejében benne ez az automatikus reakció. Az építőnek szánt kritika lehet, hogy pont az ellenkezőjét váltja ki, mint amit szeretnék. Például a másik önértékelését tiporhatjuk el vele…

Még egy ilyen látszólag ártatlan szituációban is, mint egy magazinon való ítélkezés. Például a másik magára veheti, hogy felette is ítéletet mondok, hogy ilyen „értéktelen” vackokat vásárol… Ráadásul mégse értéktelen… Például nekem is segített… igaz, nem az eredeti funkciója szerint.

Ezen esemény hatására, mélyen eltűnődtem. Percekig bámultam maga elé, s figyeltem cikázó gondolatimat. Lepergett előttem, hogy hányszor estem ugyanebbe a hibába.

Ebből fakadóan egy elhatározás született bennem: meg szeretném változtatni a hozzáállásomat. Szeretném a saját kontextusában értékelni a dolgokat, azaz megérteni minden dolog jelentőségét. Azt, amit a jelen pillanatban felvesz.

Ennek hatására felskicceltem magamnak egy vázlatot, hogy mire figyeljek oda

(ezt olvashatod az alábbiakban):

Az ember tapasztalatainak van egy viszonylag „stabil” struktúrája. Miből fakad ez a stabilitás? Az észlelési módból, ami saját nézőpontunkból adódik, amelyet az évek során magunkévá tettünk, és szilárd meggyőződésünkké vált. Ez egy igen „jól” funkcionáló szűrő. Ezen keresztül tekintünk a világra, és ez torzítja el érzékelésünket. Ennek megfelelően reagálunk a világra.

Minden tapasztalat (például a női magazin látványa) egyfajta reakciót vált(hat) ki belőlünk (pl.  lefitymálás). Amit érdemes megfigyelni magadon ilyenkor: Milyen ez a reakció? Mit érzek? Milyen gondolataim támadnak? (Figyelem)
Megvizsgálom őket az alábbi kérdések tükrében: Máskor is reagáltam már hasonló módon?
Mi a hasonlóság, különbség a két esemény között? Mi köti össze őket?

A „mentális program” definiálása: milyen érzelmek, érzések, gondolatok uralnak ilyenkor?

Át kell gondolni a következőket: Milyen hatással vannak ezek rám? Hogyan cselekedtem? Mit mondtam? Hogyan hatottak ezek másokra? Mit érezhettek? Hogyan reagáltak? Mit váltott ki belőlük? Mindezek hogyan hatnak vissza rám?

 

Ha ezeken a kérdéseken végighaladsz, egy „magasabb” nézőpontból tekinthetsz önmagadra, viselkedésedre. Ráláthatsz arra, hogyan is alakítod egyes viselkedési mintáiddal saját és környezeted életét.

 

Hogyan változtass?

Legyen benned elfogadás önmagaddal/reakcióiddal kapcsolatban. Ne bélyegezd meg jónak vagy rossznak, amit tettél. Ez teszi lehetővé a megértést, hisz így nem esel az önbírálat csapdájába.

• Használj analógiákat. Figyeld meg, hogy az életed más terültén is reagálsz-e hasonlóan.
• Gondold végig milyen hatása volt ezen reakcióidnak. Gondold át azt is, hogy mit szerettél volna, hogy történjen.
• Gondold át hogyan és miben változtatnál, hogy a kívánt eredmény megtörténjen…
• Cselekedj ennek megfelelően…

 

Ami még megkönnyíti a változást: az a humor. NEVESS magadon…

Útravalónak még három rövid szösszenet Anthony de Mello-tól. A bennük rejlő bölcs irónia, nekem sokat segített. Már tudok jóízűeket mulatni önmagamon, ha rádöbbenek egy-egy betokosodott ideámra.

“Egy utazónak, aki azt kérdezte, hogyan különböztetheti meg a valódi mestert egy hamistól, röviden csak ennyit mondott a Mester:
– Ha te magad nem vagy csaló, téged sem fognak becsapni.

A tanítványaihoz pedig később így szólt:
– Miért tételezik fel a kereső emberek, hogy saját maguk őszinték, és csupán
ahhoz van szükségük tesztre, hogy felfedezzék a mesterek ámításait?”

“Egy férfi felszállt a buszra, s egy fiatal ember mellett kapott helyet, aki szemmel láthatóan hippi volt. Csak az egyik lábán volt cipő.
– Látom, elveszítetted az egyik cipődet, fiam.
– Nem, öregem – jött a válasz. – Találtam egyet.
(Ha valami nyilvánvaló számomra, még nem jelenti azt, hogy igaz is.)”

“A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
– Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, és ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.”